• Azon keresztény felekezetekben, amelyeknek vallásgyakorlata a reformáció kora előtt alakult ki (katolicizmus, ortodoxia), mind a liturgiában, mind hit személyes megélésében fontos szerepet kap a szentek tisztelete és a velük való kapcsolattartás. Ebben a kontextusban a szentek azok, akik haláluk után az adott keresztény közösség hite szerint üdvözültek.
• Ugyanezen felekezetekben jellemző az ószövetségi szóhasználat továbbélése; ilyen értelemben beszélnek szent helyekről, időkről és tárgyakról, azt kifejezendő, hogy ezeket elkülönítették a profán használattól, és Isten számára „foglalták le”.
• A magyarországi katolikus szóhasználattal kapcsolatban említést érdemel a szent szó inflációja. Ez azt jelenti, hogy számos kifejezést, amelyek eo ipso szakrális tartalmat hordoznak, a szent- előtaggal egészítenek ki. Példa az ilyen pleonazmusokra: (szent)mise, (szent)gyónás, (szent)áldozás, (szent) Eukarisztia, (szent)olvasó, (szent)lecke stb.
• A reformáció egyházaiban nem kap kiemelt jelentőséget a szentség fogalma, amennyiben mégis előkerül, főleg erkölcsi értelmezéssel szerepel.
• A fundamentalizmus szóhasználata az ősegyház gyakorlatát követi, és a szent szót elsősorban élő személyekre alkalmazza. Eszerint szent az, aki tiszta és kegyes életet él.
• Kora középkori írásokban „zentnek” írták. A nicolsburgi abc-ben külön jel van rá:. A jel olvasható Istennek és szentnek egyaránt.
• Köznapi használatában az olyan tárgyakat, eseményeket, mondják szentnek amik nagy figyelmet, tiszteletet, megbecsülést érdemelnek. Pl.: „Az asztalos szerszámai szentek, még neked sem adja kölcsön.” A vadász a fegyver gondozását „szent dolognak” tartja. A karácsony, a házastárs születésnapja, a vasárnap „szent nap”, stb.

Woordenboeken Links